Szatmárnémetiből hat szerelvény indult Auschwitzba

Az ENSZ Közgyűlése 2005. november 1-jén nyilvánította január 27-ét a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává, annak emlékére, hogy az auschwitzi haláltábor 1945. január 27-én szabadult fel. Az egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozza "az emlékezés és a tanítás kötelességét", hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét.

„A hitleri Németország 1942 januárjában tette hivatalos politikává a 11 milliós európai zsidóság megsemmisítését, "a végső megoldást" (Endlösung). A holokausztnak (a görög eredetű szó jelentése "tűzben elégő áldozat", héber megfelelője a soá) mintegy kétszázezer - a nemzetiszocialisták által szintén alacsonyabb rendűnek nyilvánított - cigány, valamint homoszexuális, testi és szellemi fogyatékos ember is áldozatul esett.

Az Auschwitz (lengyel nevén Oswiecim) melletti megsemmisítő tábort Lengyelország lerohanása után, 1940-ben létesítette az SS, a nemzetiszocialista párt fegyveres szervezetének parancsnoksága egy régi kaszárnyában, eredetileg lengyel foglyoknak.

A kezdetben munkatáborként is működő láger bejárata felett cinikus módon tábla hirdette, hogy "A munka szabaddá tesz" (Arbeit macht frei). A törzstáborban és az 1942-ben a közeli Birkenauban (Brzezinka) létrehozott koncentrációs táborban építették fel az első gázkamrákat. Az első áldozatokat 1941 szeptemberében gyilkolták meg ciángázzal (cyklon-B), az iparszerű népirtás 1943 márciusában a holttestek elégetésére szánt négy krematórium üzembe helyezésével kezdődött meg.

A láger bejárata. (Fotó: commons.wikimedia.org)

Auschwitz-Birkenau az európai zsidóság megsemmisítésének központjává vált, az oda érkezők egy idő után már számot sem kaptak, 70-75 százalékukra azonnali halál várt. A háború végén, amikor már közeledtek a szovjet csapatok, a gázkamrákat felrobbantották, a foglyok zömét legyilkolták vagy gyalogmenetben nyugat felé indították. A tömeggyilkosság bizonyítékait igyekeztek megsemmisíteni, ezért az áldozatok számáról a mai napig sincsenek pontos adatok. A tábort 1945. január 27-én a szovjet Vörös Hadsereg I. Ukrán Frontjának katonái szabadították fel, akik a táborban és az altáborokban mintegy 7500 végsőkig legyengült foglyot, többségükben nőket és gyerekeket találtak. Az auschwitzi múzeum honlapja azt írja: "Történelmi paradoxon, hogy a náci totalitarizmus foglyainak a sztálini totalitarizmust képviselő katonák hozták el a szabadságot."

A lengyel parlament 1947-ben törvénnyel hozott létre múzeumot az auschwitzi koncentrációs tábor helyén az áldozatok emlékére. Az auschwitzi haláltábor a holokauszt jelképévé vált, felszabadításának napján, minden évben január 27-én szerte a világon és az auschwitzi kulturális központban is megemlékezést tartanak, az idén a koronavírus-világjárvány miatt online formában” – olvasható az emléknap kapcsán az MTVA sajtóarchívumában.

Szatmárnémetiből hat szerelvény indult Auschwitzba

A szatmári zsidóság a holokausztig a Kárpát-medence egyik legnagyobb létszámú közössége volt – írja hivatalos honlapján a helyi hitközség, ám ahogyan ők is megjegyzik, a Szatmár alatt e kontextusban a valamikori Szatmár vármegyére, tehát a Mátészalkától Szinérváraljáig terjedő területre kell gondolnunk. 1944-ig a zsidók Szatmárnémeti lakosságának jelentős, és igencsak tevékeny részét alkották, ám az április 25-én tartott értekezleten Endre László belügyi államtitkár elrendelte az észak-erdélyi zsidók deportálását.

Május 3-án megkezdték a gettók kialakítását: városunkban a Kölcsey (Iuliu Maniu), a Károlyi köz (Kogălniceanu), a József főherceg (Brâncoveanu), a Báthory (Martirilor deportaţi) és a Kert (Golescu) utcák határolták az e célra kijelölt területet. Ugyancsak e napon a csapatok megkezdték a zsidók összegyűjtését, mely mintegy három nap alatt zajlott le. Az utolsó nap végére összesen 18.900 zsidót zsúfoltak össze a szatmári gettóban.

Szatmárnémetiből összesen hat szerelvény indult Auschwitzba, szerelvényenként átlagosan 3.300 fővel. A május 19-én, 22-én, 26-án, 29-én, 30-án és június 1-én útnak indított vonatok végállomását Birkenau és Auschwitz haláltáborai jelentették. A deportáltak száma 18.863, így nem meglepő, hogy a háború után, az 1947-es népszámlálás szerint Szatmár megyében már csak 10.597 zsidó élt.